Sikertörténetek, társkeresők soha ne adják fel mert bármikor beléphet az életükbe az igaz társ.

 Kedves Zsuzsa!
  Örülök,hogy hallgattam rád és igyekeztem követni a tanácsaidat ahogy javasoltad, bár az első randikon még nem bíztam a sikerben de nem adtam fel, sok társkeresővel találkoztam bevallom, jó volt kimozdulni és jókat beszélgetni, ennek köszönhetően szereztem barátokat is. Pár hónapot követően felbukkant számomra az ideális férfi, akivel találkozgattunk,e-maileztünk,sétáltunk, kirándultunk, nagyokat beszélgettünk és egyre közelebb kerültünk egymáshoz.
Nagyon boldogok vagyunk, közösen felfedeztük a városunk rejtett szépségeit, kutatjuk a pillanatot amelyet megörökíthetünk a gépünkkel.
Jelen esetben az összeköltözést fontolgatjuk, ez lesz a következő kihívás de megoldjuk mert mindketten nagyon szeretnénk együtt lenni a mindennapokban. Köszönöm a segítő szándékod és a hozzáállásodat a boldogságom megtalálásában.
Minden szépet kívánok a társkeresőknek és soha ne adják fel, mert él valahol az az illető aki rá vár!
Üdv: Kővári Brigi és F. Attila

 

A találkozás amely megváltoztatta az életem

 Júniusban regisztráltam a boldogságom társkeresőnél, előtte nettes társkeresőkön (valótlan arctalan emberek tömkelege, mind ha csak egy jót szórakoznának mások magányán)keresgéltem,sikertelenül. A boldogságom irodától közvetített társkereső urakkal is kezdetben hasonlóan alakult a történet, majd  találkoztam Sanyival.  Lassan indult be a folytonosság, talán mindketten túl elfoglaltak vagyunk kevés szabadidővel, átbeszéltük a problémát és a szerencsének is köszönhetően egyikünknek sikerült új munkahelyet találni, ennek köszönhetően többet élvezhetjük egymás társaságát, gyarapodtunk egy cuki kiskutyával. Már a közös gyermekvállalás is felmerült gondolati szinten.  Köszönjük a lehetőséget, most már sínen van az életünk és nagyon remélem nagyon sokáig fog tartani.

Hugi és Sanyi

 

A virágcsokrok

Soha nem felejtem el az első randevúmat, mely elég különleges volt. Alig ismertem azt a férfit, aki egy csokor virággal a kezében eljött a munkahelyemre és találkozót kért tőlem. Hirtelen szóhoz sem tudtam jutni a meglepetéstől, de addig győzködött, amíg elfogadtam a vacsora meghívását. Több óra hosszáig várt rám,  és amikor végeztem a munkával akkor autóval elvitt egy elegáns étterembe.  Finom volt az étel, jól éreztük magunkat, kicsit táncoltunk is, utána indultunk hazafelé. Amikor kiszálltam a kocsiból megragadta a karomat és erőszakkal megcsókolt, és vissza akart tuszkolni az autójába. Alig tudtam előle elmenekülni.  Ekkor megfogadtam magamban, hogy óvatos leszek, nem ülök be egy olyan személy kocsijába, akit alig ismerek és vacsorázni sem megyek akárkivel. A következő találkám egy tökéletes úriemberrel zajlott, akitől egy nagy csokor rózsát kaptam, majd elmentünk egy előkelő helyre. Kifogástalanul viselkedett, úgy kezelt mint egy hercegnőt.  Sajnos azonban kiderült, hogy mindkettőnknek más az érdeklődési köre, elfoglalt férfi és nagyon távol lakik tőlem, ezért úgy döntöttem, hogy nem érdemes erőltetni a továbbiakban a találkozást. 

A harmadik randevún a társkereső irodán keresztül ismertem meg drága férjemet. Először leveleztünk, majd egy presszóban találkoztunk. Udvariasan bemutatkozott és adott egy csokor virágot. Már első látásra szimpatikus volt, órákig beszélgettem vele. Úgy éreztük, hogy megállt az idő és már évek óta ismerjük egymást. Fél év múlva megkérte a kezemet és én boldogan igent mondtam neki.

Azt tanácsolom minden kedves társkeresőnek, hogy legyen óvatos, figyelje a partnere reakcióit, akkor nem érheti csalódás vagy kellemetlen meglepetés.

B.Ibolya
 

Társkereső sikertörténetek a boldogság és igaz társ megtalásáról, készen állok az új kapcsolatra, keresem a rendes férfi párom

A férjem elhagyott egy 20 éves fruska miatt, kerestem az őszinte, igaz társam, úgy érzem, most már rám talált a boldogság

A férjem elhagyott egy 20 éves fruska miatt, Jelenleg 2 gyermekemmel élek egy kis lakásban. Most már sikeresen átlendültem a válás viszontagságain. Készen állok az új kapcsolatra. A Zsuzsa ajánlásával a túlzó elvárásaimból kicsit leadva vártam az ideális,vonzó férfit.  8 és fél hónapot követően kaptam ajánlatot, nagyon megörültem, megfontoltan és felkészülve vágtam bele az első randimba. A találkozás nagyszerűen sikeredet, Zolival jó volt beszélgetni, remek társaság és úgy éreztem ez kölcsönös. Azóta többször megismételtük és már szinte rendszeres a találkozásunk. Még nincs teljes siker de nagyon akarjuk mindketten, kisebb kompromisszumokra is hajlandóak vagyunk, hogy a másiknak kedvébe tegyünk. Gyermekeim is nyitottak annak ellenére, hogy az édesapjukat imádják.  A boldogságom társkereső segítségével sikerült találkoznom egy rendes férfival, amit nagyon köszönök. Zotya,  rendszeresen naponta többször is keres, úgy érzem egyre jobban vonzódik hozzám, őszintén megmondom én is érzek bizsergést, talán sikerül a boldogságunk így együtt négyesben.

Köszönöm a tanácsaidat és, hogy nem hagytál elrugaszkodni a valóságtól.

Üdv. Nóra